Barion Pixel
A Sexship.hu honlapja a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tudnivalók
 

Legjobb Karácsonyi szexpózok

Ha Karácsony és Ünnepi időszak, akkor intimitás

A legjobb dolog az év végével közeledő, ünnepi időszakban, hogy végre lehetőség teremtődik egy kicsit önmagunkkal is foglalkozni, pihenni és feltöltődni, illetve párunkkal, partnerünkkel is intim pillanatokat, tartalmas estéket és éjszakákat átélni. Lehetőség teremtődik az év közbeni rohanás és teljesítménykényszer után együtt is relaxálni, egymást gyakrabban kényeztetni intim masszázzsal például (amihez tippeket is adtunk Erotikus masszázs tippek otthonra című cikkünkben), egy kis közös maszturbálásnak és a jó szexnek is minél több időt kiszakítani. Aki pedig eddig nem így élte meg ezt az időszakot, annak is javasoljuk, hogy akár a Karácsonyi és ünnepi készülődés, a Szilveszteri bulik vagy az Újévi pihenés időszaka legyen tudatosan úgy alakítva, hogy ha nincs párja, akkor is szánjon a maga örömére, pihenésére is időt, illetve párkapcsolatban pedig a közös, intim élményekre is gondoljon. Ebben a cikkünkben elsősorban azoknak szeretnénk erotikus tippeket, tanácsokat adni, akik szeretnének partnerükkel is újdonságokat kipróbálni a szexben, nyitottak az erotikus örömre és új szexuális gyönyörökre is.

Intim, erotikus ajándékok pároknak

Aki még nem tudja, hogy mit venne párjának, illetve közös használatú, szexuális segédeszközként, erotikus meglepetésként, annak is tudunk jó ötletekkel szolgálni, ha felkeresi erotika webáruházunk Karácsonyi ajándékcsomagok, szettek kategóriánkat, ahol egyébként nem kizárólag a Karácsonyi ajándékhoz, hanem egyéb szexi meglepetésekhez is tudunk ajándék ötleteket adni. Hiszen mi is tudjuk, hogy nem csak Karácsony van idén év végén, illetve jövő év elején, születésnapok, névnapok, évfordulók vagy bármely más alkalom, eljegyzés, házasság stb. céljából is alkalom teremtődik a szexi, erotikus ajándékok átadásának, vagy éppen vicces, pajzán meglepetések átadásának. Egy új, szexis fehérnemű, erotikus alsónemű vagy éppen új erotikus kellék, szexuális segédeszköz már önmagában ötletadó lehet egy új szexpózhoz, új erotikus élményekhez motivációként. Egy párvibrátor tuti befutó, hogy az eddig unalmasnak tartott “misszionárius” póz frenetikus szexélmény legyen, vagy lehetőséget adjunk hölgypartnerünknek, hogy egy kétágú vagy klasszikus U alakú párvibrátort megfordítson és a popsijában is kipróbálja az egyik stimuláló ágat. Mi van, ha megkedveli ezt az élményt is?

Karácsonyi ajándékcsomagok, szexi meglepetések

A Karácsonyi ajándékcsomagok, szexi ajándék összeállítások és megvásárolható erotikus meglepetések mellé saját magunknak is választhatunk új termékeket, erotikus felnőtt játékszereket. Mindkét nem számára, minden típusú partnerkapcsolathoz tudunk jó ötleteket adni a Pároknak összeállított kategóriánkban, ahol ahogy a Hölgyeknek vagy az Uraknak is, kialakítottunk Csomag ajánlatokat pároknak. Szexi és fétis összeállítások, erotikus kiegészítők, különleges segédeszközök várják Vásárlóinkat, hogy egyedül vagy éppen párosan, nyugodt körülmények között, kényelmesen otthonról böngészve kiválasszanak valami érzéki játékszert, szexi kiegészítőt vagy más örömszerző eszközt. Egy több termékből álló, Loveboxxx szexi fétis szett, vagy kéjenc összeállítás inspiráló lehet új pózok kipróbálására, hiszen minden egyes terméket érdemes alaposan letesztelni! Nemcsak a korhatáros Adventi naptárak nyújtanak nagy örömöt, akár mindkét félnek, hiszen a megajándékozót sem lehet kihagyni az élvezetekből, de a sok részes, tematikus erotikus ajándék összeállítások is, ahol nem “kell” kivárni minden egyes napot, hogy megismerkedhessünk valamilyen új, gyönyörkeltő játékszerrel.

Minden szexpóz jó szexpóz

És ha már beharangoztuk a szexpózokat, jelenthetjük, hogy minden póz jó szexpóz, csak törekedjünk a kölcsönös és hosszan tartó élvezetre! Viccet félretéve, ha nincs mód fizikailag együtt tölthető időre, akkor itt az ideje kipróbálni egy okostelefonhoz párosítható motoros készüléket mindkét félnek, amelyek esetén a gyártó által elérhetővé tett alkalmazáson keresztül mégis átélhetjük a másik fél jelenlétének legalább az illúzióját. Manapság számos pár átérzi azt a problémát, mit jelent, hogy munka miatt vagy más okból átmenetileg vagy tartósan nem tud fizikailag jelen lenni partnere, párja életében, akár az ünnepek alatt sem. A Föld túlsó végéről is lehetőség van ma már kapcsolódni egymáshoz az okos erotikus készülékekkel! A Kiiroo okos vibrátorai például bármilyen okos eszközhöz párosíthatók, interaktívak, ha az egyik fél egy vibrátort, a másik pedig egy maszturbátort használ, akkor a mesterséges intelligencia nem csak az előre beprogramozott ritmusok közül tud választani, de alkalmazkodik is használójához, sőt, át tudja adni a másik fél tevékenységét a saját készülékre! Ezzel hűen imitálni tudja a szexet, annak kölcsönösségét.

Okostelefonhoz párosítható erotikus segédeszközök

Ajánlott erotikus pózok szexhez

Akiknek lehetőségük van valóban fizikailag is együtt időt tölteni és jókat szexelni párjukkal az ünnepi időszakban, azoknak pedig ajánljuk az alábbi pózokat:

Megjött a Mikulás!

A “Megjött a Mikulás” póz lényege, hogy még csak levetkőzünk és nem fekszünk le az ágyba, hiszen várjuk a Mikulást. Sajnos, sokat késlekedik, ezért elunjuk a várakozást, hátat fordítunk az ajtónak, és így amikor végre megérkezik, ajándékokkal és sok-sok síkosítóval felszerelkezve, hirtelen nem is számítunk rá. Ezért könnyedén hozzáfér a kívánt testnyíláshoz hátulról és szeretettel, gyengéden üdvözölhet minket, hiszen nagyon vártuk már! A Mikulás lehet férfi partnerünk, vagy hölgypartner is felcsatolható dildóval, vibrátorral vagy más segédeszközzel felszerelkezve is, amit ajándékba hozott nekünk. Nem kizárt a kutyapózra váltás a kényelem érdekében, a passzív fél ilyenkor az ágyon vagy más vízszintes felületen térdelhet, támaszkodhat. Termoreaktív dildóinkkal, amelyet a SilexD kínálatából ajánlunk, vagy egy forrósító síkosítóval a leghidegebb napok is felhevíthetők a kívánt hőmérsékletre. Ne habozzunk engedni a kérésének, csak egy évben egyszer jön!

Itt a Mikulás - legjobb szexpózok

Jingle Bells

A “Jingle Bells” dalocska a csengettyűkről szól, azaz átvitt értelemben a felszabadultan “lengedező” golyókról… Tehát a póz lényege, hogy férfi partnerünk vegye le alsóneműjét, amely akár egy szexi, piros alsónadrág is lehet, kényelmesen üljön vagy álljon, hogy ágyékához hozzáférjünk és kényeztetni tudjuk a heréket és a péniszt elölről. Természetesen, nem tilos a viszonzás sem, érdemes cserélni egy idő után. A Jingle Bells egy vidám, előjátékként is felfogható póz, amelyben a hangsúly a kényeztetett partneren van, érdemes ebben az esetben is finom síkosítóval készülni, kézimunkával rásegíteni neki vagy éppen magunknak, vagy kipróbálni egy új ízt az orális ízesítők, stimulálók közül, amelyet a sexship.hu-n könnyedén beszerezhetünk. Karamellás, vaníliás vagy gyümölcsös ízben is elérhető orális ízesítőkkel a legvisszahúzódóbb partner is motiválható!

Sexy Santa - legjobb szexpózok

Újévi malacka

Az Újévi malacka lényege, hogy kényelmesen, “fetrengve” az ágyon helyezkedik el mindkét fél, és a férfi partner, vagy az, aki behatol a másik félbe, hátulról érkezik a kívánt testnyíláshoz. Ne feledkezzünk meg a síkosításról! Mindkét fél számára első a kényelem, a lassúság és az élvezet. Itt nem a mielőbbi orgazmus a tét, hanem hogy kellemesen, lassan, érzékien történjen az aktus, kényelmesen szeretkezni tele hassal, jóllakottan az ünnepi időszak fáradalmaira és a Szilveszteri bulira is tekintettel. Segédeszközöket használni, lustázni ilyenkor nagyon ér… Aki előbb elélvez, az a hunyó, és jön eggyel a másik félnek!

karácsonyi szexpózok - legjobb segédeszközök

Hull a pelyhes

A “Hull a pelyhes” póz lényege, hogy a szexuális aktust követően a férfi a partnerére élvez el, tehát elölről vagy hátulról a másik fél testére jut a spermium az orgazmust követően. Aki idegenkedik ettől a gondolattól, nem pedig beindul tőle, azt kezeljük megértéssel, és válasszunk számára a Patika kínálatból egy sperma hatású síkosítót, amely imitálja a valódi ondó színét, állagát és textúráját, de mégsem az igazi.

Nanami sperma hatású síkosító

Csomagolás

Mivel mással telne az ünnepi időszak, mint sok-sok ajándék becsomagolásával… és kicsomagolásával. Bele is fáradunk, de persze örülünk is neki. Ezt a fázist idézhetjük meg a ki-/becsomagolós szexi pózzal, amit kifejezetten ajánlunk a Karácsonyi, Adventi és újévi intim együttlétekhez. Ennek az a lényege, hogy a hölgypartner, vagy passzív fél minél inkább “összecsomagolódik”, amely pózt csak az intenzív erotikus élmény, az aktus előrehaladásával, egy vagy több orgazmus hatására ad csak fel! Tehát minél inkább felhúzza és behajlítja a kezeit, lábait a teste felé, így történik a behatolás, amelyet a másik fél is ráguggolva vagy rátérdelve a pózra hajt végre.

Nehezített változat: a csomagolást a fehérneműből való kibújással lehet kezdeni, amit szigorúan csak a másik fél hajthat végre, a kezei igénybevétele nélkül. Száj, fogak, nyelv, pénisz stb. használható...

Csendes éj

A “Csendes éj” az a szexpóz, ahol az egyik fél az ágyon vagy más sík felületen, asztalon fekszik, lehetőleg a Karácsonyfa közelében. A másik fél pedig úgy hatol be, hogy a partnere lábait magasra emeli, akár a saját vállaira is teszi. A lényeg, hogy a ‘Csendkirály’ játék szabályaihoz hasonlóan hangot nem szabad kiadni. Semmilyen hang, lihegés, suttogás nem megengedett. Aki először megtöri a csendet, az a vesztes, bármilyen kívánságát köteles teljesíteni a másik félnek. Ha egyszerre adnak ki a partnerek hangot véletlenül, elölről kell kezdeni a játékot “sajnos”!!!

Nehezített változat: bugyiba, alsónadrágba tehető, távirányítós vibrátor behelyezése egyik vagy mindkét fél alsóneműjébe már a családi program, vacsora közben úgy, hogy a másik félnél van a távirányító. Aki előbb jelét adja annak, hogy valami zsizseg kellemesen a bugyiban, alsóban titokban, az veszít.

bugyiba rakható vibrátor

Az ünnepek legjobb része maga az ünnep, a pihenés

Ne feledkezzünk el arról, bármilyen hajtás is legyen év vége felé, hogy a legjobb a pihenés, a kettesben és a szeretteinkkel tölthető idő, és egymás megajándékozása - legalább az időnkkel és a figyelmünkkel. Kívánunk mi is a sexship.hu csapata nevében Boldog Ünnepeket és Sikeres Új Évet minden vásárlónknak és persze szexuális élményekben, gyönyörökben gazdag időszakot a továbbiakban is. Várjuk vissza Önöket a hét minden napján, 0-24 nyitva tartó Erotika Shopunkba jövőre is! Kövessenek minket Facebook-on és Instagramon, iratkozzanak fel hírlevelünkre regisztrációjukkal, hogy elsőként értesíthessük Önöket a legjobb és legújabb ajánlatainkról, akcióinkról!